Bevallom, egészen kicsi koromtól kezdve lenyűgöztek az állatok. Nem csak a nagyok, látványosak és veszélyesek, mint a többi kölyköt, hanem az összes a hangyától a kék bálnáig. Mindig is csodáltam, hogy hogyan létezhet ennyi féle formája az életnek egy ilyen kicsi bolygón, hogyan képes a természet ilyen egyensúlyt fenntartani a fajok együttélésével. Mikor nagyobb lettem, ez a rajongás nem múlt el, csak éppen specializálódott, ugyanis a hüllők, különösen pedig a teknősök szerelmese lettem. Csodálattal szemléltem, hogy a kis páncélos állatok hogyan élik lassú, hosszan tartó életüket, és egy kicsit irigylem is őket a nyugalmukért. Arra is rá kellett jönnöm, hogy a mi emberi életünk bizonyos aspektusai is hasonlítanak az ő működésükhöz. Például a lakóhelyünk, a házunk-lakásunk, ami a mi páncélunk, pont olyan tud lenni, mint egy hüllő. Bár egy teknősnek nem kell energetikai tanusítvány, és a hasonlat is kicsit furcsának tűnhet elsőre, de máris mindent megmagyarázok! Utána minden világos lesz.
A hüllőkről köztudott, hogy nem rendelkeznek saját belső hőmérséklettel, nincs bennük “hőfokszabályozó”. Ezért van az, hogy ki kell mászniuk a napra melegedni, különben lelassulnak, hibernálódnak, majd elpusztulnak. Ha vidéken jársz, és azt látod, hogy a gyíkok sorban fekszenek a köveken, az is ennek tudható be. A teknősök, hüllők lévén szintén a környezetük hőjét veszik fel, így minden esetben szükségük van valamilyen fény- és hőforrásra a terráriumukban. Hogy a párhuzamunkhoz visszatérjek: akárcsak a hidegvérű lényeknek, úgy az emberi környezetnek sincsen saját “belső hője”, azt fűtéssel tudjuk emelni. És akárcsak az állatok esetén: ez a belső hő utánpótlás hiányában elvész. Csak az nem mindegy, hogy mennyire gyorsan! Ugyanis mi, emberek, tudunk tenni az ellen, hogy a drágán összehozott meleg gyorsan elszeleljen, illetve, hogy ne kerüljön ismét annyi energiába az újabb felmelegítés. Többek között az energetikai tanusítvány is ezzel foglalkozik: megmutatja, hogy energiafelhasználás szempontjából mennyire hatékony, mennyire gazdaságos egy ingatlan. Minél alacsonyabb a besorolás, annál kevésbé kedvező az energetika is, ebben pedig számos dolog közrejátszhat.
Miből áll egy ingatlan (függetlenül attól, hogy lakás vagy ház)? falakból, födémből, nyílászárókból. Ha ezek közül bármelyik is gyenge láncszemnek bizonyul, máris van egy komoly energiaveszteséget okozó tényezőnk. És akkor még nem is beszéltünk az olyan dolgokról, mint a fűtésrendszer korszerűsége, a falak, ajtók, ablakok szigetelőképessége és kora, a falazat, a födém és a tető állapota, az elektromos rendszer állapota… Estig lehetne sorolni, hogy mi mindent vesz figyelembe az energetikai tanusítvány, de nem véletlenül teszi ezt. A dokumentum ugyanis egy remek kivonata az ingatlan állapotának, így ha eladásra kerül a sor, akkor a vevő is tudja, mennyit és, és az eladónak is segít belőni az eladási árat. Nekem, pontosabban annak is szüksége volt ilyenre, akitől a lakásomat vettem.
Mivel ismertem a fazont régebbről, így kicsit más hangnemben folyt a tárgyalás, végül azonban meg tudtunk alkudni. Arról viszont fogalma sem volt, hogy az energetikai tanusítvány minden ingatlan adás-vételnél kötelező, erre én hívtam fel a figyelmét. Rögtön bajban is volt, hiszen nem ismert egyetlen olyan céget sem, akiknél megcsináltathatná. Felajánlottam hát neki, hogy megkeresem a legjobbat erre a célra, és akkor letudja minél hamarabb. Némi keresgélést követően a nyomára is akadtam az e-tanusitas.eu oldalnak, akik mellett végül a voksomat letettem. Nem véletlenül, ugyanis országos lefedettségű szakértői hálózattal rendelkeznek, akik bárhová ki tudnak menni felmérést végezni. Ha ez megtörténik, akkor a szaki elküldi az adatokat és az értékelést a központba, onnan pedig hamarosan megküldik a dokumentumot. Mi több, ha szükséges, akkor akár 48 órán belül, sürgősségi eljárásban is elkészülhet az energetikai tanusítvány, ha arról van szó és az ügyfél kéri. Szóval szerintem mindezek magasan a többi energetikai felmérő cég fölé emelik az e-tanusitas.eu-t, mindenek előtt ez volt a fő oka annak, hogy őket ajánlottam az eladónak. Szerencsére minden sikeresen lezajlott, a tanúsítás elkészült, én pedig új otthonra leltem a kedvenc kis teknőseimmel együtt.