A fiam imádja az állatokat, de mivel panelben élünk, mondtam neki, hogy csak olyat választhat, amit akváriumban, terráriumban tud tartani, én ugyanis nem szívesen tartanék nagy mozgásigényű négylábút lakásban, szerintem az kínzás nekik. Viszonylag sok tanakodás után végül úgy döntött, hogy teknősöket szeretne. Most már három éve vannak meg a tekik, Ádi imádja őket, én teljesen meg voltam lepődve, hogy rendesen gondoskodik is róluk, egyedül akkor kellett nekem figyelnem a teknőcökre, mikor osztálykiránduláson voltak egy hétvégén.
Mondom is mindig a férjemnek, hogy nagyon irigylem ezeket az állatokat, olyan egyszerű életük van. Egész nap csak napozik, néha bemászik a vízbe, kedvére ehet, és ráadásul még a számlák meg a betörők miatt sem kell aggódnia, hiszen, ha bármi baja van, csak behúzódik a saját kis házába. Velünk ellentétben neki nincs szüksége lakásbiztosításra.
Mondjuk nem mondom, nekünk se annyira rossz, mióta rájöttünk, hogy a lakásbiztosítás kötés online is tökéletesen megoldható, és a Pannon-Safenek örökke hálás leszek emiatt. Régen mindig utáltam, már még az internet ilyen szintű berobbanása előtt, hogy be kellett menni az irodákba, a nyomtatványokat olvasgatni meg az ott dolgozók véleményére hagyatkozni, és hát kinek volt türelme arra, hogy akár 3-4 helyen is szétnézzen, több ajánlat között válogasson? Nekünk mindig ott volt lakásbiztosításunk, amely szolgáltatónak az irodája a legközelebb volt. Most már azonban nincsenek ilyen problémák, hiszen csak párat kell kattintani, máris betöltődik a https://www.pannonsafe.hu/termekek/lakasbiztositas oldal (vagy igazából bármely más szolgáltatónak az oldala, mi már évek óta náluk kötjük a biztosításokat), rendesen utána lehet olvasni, ha valamit nem ért pontosan az ember, annak még jobban utána lehet olvasni… arról nem is beszélve, hogy a lakásbiztosítás kötés online is megtehető akár, csak néhány kattintás tényleg, és máris biztonságban tudhatjuk magunk.
Én úgy gondolom, hogy a technika ilyen szintű fejlettsége valami hihetetlenül könnyűvé tette az életünk, legalábbis ahhoz képest, hogy milyen volt elődeinknek ezek nélkül a lehetőségek nélkül. A gyerekeink már nem tudják meg, amit mi még tapasztalhattunk pár évvel ezelőtt is, hogy milyen nehéz volt eljutni valahová GPS nélkül, mindig üzletbe járni vásárolni, hiszen nem rendelhettünk, míg ma már szinten bármit meg lehet oldani a neten keresztül: Lakásbiztosítás kötés online? Lehetséges. A Pannon-Safe Kft. weboldalán egyszerűen, olcsón köthetünk lakásbiztosítást, és máris biztonságban érezhetjük magunk, akárcsak a teknőcök, mikor behúzódnak a páncéljukba.
Jobban belegondolva, még sincs sokkal nehezebb sorsunk, mint a tekiknek…