A teknősök az egyik legrégebb óta a földön jelenlévő, és még ma is élő állatok. Kialakulásuk nagyjából valamikor 200 millió évvel ezelőttre tehető, vagyis már vígan éldegéltek, amikor a dinoszauruszok még kifejlődőben voltak. Ez is mutatja, hogy mennyire sikeres állatfaj. Csakúgy, mint a többi nagyon ősi múltra visszatekintő lény, például a cápák, bojtosúszójú halak, a teknősök jellege sem nagyon változott az évmilliók elteltével, csupán a méretük lett kisebb. Például a kréta-korban, 65-70 millió évvel ezelőtt élt Archelon ischyros kinézetre már teljesen úgy nézett ki, mint bármelyik ma élő tengeri teknős, azonban akkora volt, mint egy személyautó. A testfelépítésük azóta is változatlan, ami a jellegzetességük, és a hüllőknek csupán erre a csoportjára jellemző, az a hasi és háti részüket takaró, vastag, kemény szarupáncél. Ez egyrészt a csontozatuknak is részét képezi, másrészt a bőrük alakult át ilyenné. A páncélzat nem jelenti azt, hogy sebezhetetlenek, ugyanis a kemény kéreg ugyanúgy megsérülhet és alatta már a lágy részek találhatóak, ezét fiatal egyedeknél különösen vigyázni kell a sebesülések elkerülésére.

Nagyon hosszú életű állatok, ha megfelelően vannak tartva és védve vannak a betegségektől, akkor egy ékszerteknős vidáman elél 25-30 évig. Az óriási termetű teknősök 150-200 évet is megélhetnek, de állatkerti fogságban az Adwita nevű aldabrai teknős 255 évet élt, ezzel ő lett a valaha volt leghosszabb életű szárazföldi élőlény. Vagyis aki teknőstartáson gondolkodik, az készüljön fel rá, hogy hosszú távú elfoglaltságot választ magának. A teknősöknek igen lassú az anyagcseréje, részben ez is hozzájárul a hosszú életükhöz, valamint nem kimondottan aktív állatok. Mivel hüllők, így szeretne sütkérezni, hőforrást mindenképpen biztosítani kell a számukra. Viszont ami nagyon fontos: ha meg is unjuk az állatot, mert nem csinál olyan szaltókat és trükköket, mint amilyet a rajzfilmekben láttunk, akkor ne engedjük szabadon őket, mert teljességgel tájidegenek, teljesen összezavarhatják az ökoszisztémát!

Magyarország egyetlen őshonos teknőse a mocsári teknős, amely szigorúan védett. Békés, visszahúzódó természetű, és egyre ritkább, éppen ezért nagyon kell rá vigyázni. A feleslegessé vált ékszerteknősöket egyrészt pont miattuk nem szabad elengedni a közeli tóba, mert táplálékkonkurensek, és a dél-amerikai rokon sokkal agresszívabb, teljesen kiszoríthatja az őshonos fajt. Másrészt az ékszerteknősök agresszív ragadozók, mindent elfognak, ami él és mozog, óriási károkat okozhatnak a helyi élővilágban. Ha ilyen helyzet áll elő, akkor az állatkertek az ország minden részében befogadják a feleslegessé vált dísztekiket.

Felelős állattartóként elegendő helyet kell biztosítani a teknőcöknek, hogy valamennyit tudjanak mozogni, ezen kívül az igényeiknek megfelelő körülményeket kell biztosítani. Szárazföldi teknősökhöz a laza, kavicsos-homokos talaj az ideális, vízi állatokat pedig olyan magas vízben tartsuk, hogy a teljes hátpáncéljukat meg tudják nedvesíteni. Ez utóbbiaknál viszont oda kell figyelni, hogy legyen nekik valami kiülős hely is, ahová kimászhatnak a vízből. Mivel nem halak, így nem tudnak folyamatosan úszni, egy idő után kimerülnek és meg is fulladhatnak. Néhány nagy, lapos folyami kő vagy egy kiemelkedő talapzat is elegendő, egy erős izzóval fölötte, hogy legyen hol melegednie, és máris meg van oldva a dolog. Nem kimondottan intelligens lények, ennél fogva nincsenek különösen nagy igényei, de a helyére figyeljünk oda, hogy megfelelő legyen, és onnantól nemigen lehet probléma. A táplálásuk se kimondottan nagy feladat, a vízi teknősök jellemzően ragadozók, de egy kevés növényi táplálékot is fogyasztanak, a szárazföldiek pedig minden esetben növényevők.

Ha betartjuk ezeket az alapvető szabályokat, akkor a páncélos kis kedvencünk hosszú időre a társunk lesz. Mivel csendesek és nyugodtak, így nem sok vizet zavarnak, cserébe nagyon érdekesek és aranyosak tudnak lenni. És ami még nagyon pozitív tulajdonságuk: nem kell rájuk sokat költeni!