Wndr

Lnd Blg

Nyaralás közben is szemfülesen, bukósisak akció

Minden nyaralás alkalmával hozunk haza emléket. Persze nem nagy dolgot, hiszen az emlékek képekben, és bennünk is élnek, de egy tárgyat, ami arra emlékeztet majd minket, hogy ott jártunk.

Pár nap kikapcsolódás

Alig vártam, hogy a masszázsra mehessek, és csak pihenhessek. Minden napra egyszer beírattam magamat, még arra a napra is, mielőtt elindultunk haza. Remek volt. Minden nap egy pihentető masszázs, és mind más fajta…

Közben a párom Andris ezt az időszakot vagy a szaunában töltötte, vagy pedig a konditeremben.

Igazán bánom, hogy nincs olyan lehetőség, hogy együtt menjünk szaunázni. Ha csak a szobában nincs lehetőség rá, akkor sajnos külön mennek a férfiak, és a nők. Persze ez azért is fontos, hiszen sokan meztelenül szaunáznak. Én pont ez miatt nem szeretem annyira. Az odáig rendben van, hogy egy öltözőben látjuk egymást, de a szaunában ülni egymással szemben, miközben valaki meztelen…már olyannal is találkoztam, aki igen csak nem tudta kezelni ezt a helyzetet, és nem éppen illően viselkedett. Ezért is inkább döntöttem úgy, hogy nem muszáj nekem szaunázni.

Az uszoda viszont csodás volt. Pezsgőfürdő, két medence, minden meg volt, aminek kellett.

A kirándulások

A kegyes időjárásnak köszönhetően, bejártuk a környéket. Láttunk sok szép dolgot, és persze megvettük itt is az emlékeztető ajándékokat. Nem vettünk sok mindenkinek, csak a szüleinknek. Persze Andrásnak hihetetlen nagy érzéke van arra, hogy mindenhol felfedezze azokat a dolgokat, amik neki kellenek, vagy éppen nem, csak szeretné őket…Így volt ez most is, hiszen felfedezett egy bukósisak akció feliratot az egyik kis boltban, és mindenképpen be kellett neki mennie. Nem rajongok ezekért a boltokért, mert ha úgy alakul, képes órákat eltölteni egy ilyen boltban, miközben én halálra unom magamat.

Szerencsémre szemben volt egy helyes kis cukrászda, így arra a döntésre cookies-933050_640jutottam, hogy én majd ott megvárom, amúgy is jól esett volna egy meleg ital, és egy finom sütit sem vetettem volna meg…

Így mindenki örült. Én sütiztem, és egy finom kávé különlegességgel kényeztettem magamat, miközben Andris a motoros boltot járta be…

Igyekszünk mindig úgy intézni, hogy mindenkinek jó legyen, és az sem muszáj, hogy mindenhová együtt menjünk. Én nyugodtan sütizek nélküle is, így legalább kettőt is ehettem.