Wndr

Lnd Blg

Így hatott rám az az ominózus bojler szerelés ügy

A festés nekem az esetek többségében kikapcsolódás. Ha éppen nincsen ihletem, vagy nem tudom kivitelezni, amit kitaláltam, mindig művészeti galériákba járok inspirálódni. De most nem megy. Egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy elmenjek. Csak egyetlen dolog jár a felemben, és az a villanybojler tisztítás árak.

Ti tudjátok, hogy ez a szolgáltatás mennyibe kerül? Tisztában vagyok vele, hogy kevés a szakember, és aki van, annak pedig meg kell fizetni a tudását, na de van egy lélektani határ, amin túl rablásról beszélünk fényes nappal.

Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdtem észrevenni, hogy a bojler lassabban melegít, és sokkal többet fogyaszt. Először azt hittem, teljesen elromlott, mint ahogy ez a mostani készülékekkel lenni szokott, cserére gyártják, de szerencsére utána olvastam, és kiderítettem, hogy attól lehet, hogy a fűtőszál el van benne vízkövesedve, és nem tud annyi hőt leadni, amennyi szükséges. Erre van orvosság, hiszen csak ki kell vízkőteleníteni, de ahhoz pedig szét kell szerelni, amihez szakember kell.

Elkezdtem keresgélni a neten szakembereket, de olyan árakba botlottam villanybojler tisztítás címszó alatt, hogy leesett az állam. Én egy csóró művész vagyok, nem engedhetem meg magamnak, hogy ennyi pénz költsek. Már az is megfordult a fejemben, hogy fürdök inkább hideg vízben, és komolyan foglalkoztatott az a gondolat is, hogy kitanulom a villanybojler szerelő szakmát, mikor is nagy szerencse ért.

Egy barátomnak éppen a problémámat ecsetelgettem, erre és bedobta, hogy van egy ismerőse, aki bojlerekkel foglalkozik. Nem tudja, hogy meg tudja-e csinálni, amit én szeretnék, de megkérdezi nekem. Mint kiderült, az illető egy kifejezetten villanybojler szereléssel, javítással és tisztítással foglalkozó cégnél van, és szíves örömest segít nekem a gondomat megoldani. Nagyon féltem, de azért rákérdeztem, hogy mennyibe fog ez nekem kerülni. Nagyon sajnálta, hogy nem tud nekem kedvezményt adni, de mikor kimondta a nem baráti árat, esküszöm kihagyott egyet a szívverésem. Azokhoz képest, amiket korábban olvastam, a töredékéről beszéltünk, és mivel a barátom barátjáról beszélünk, tudom, hogy jól meg is fogja csinálni.

Azóta is ezen gondolkodom egyfolytában, nem tudok a gondolattól szabadulni, se festeni. Hogy lehet ekkora különbség az árak között? Persze, a festészetben is vannak eltérések, nyilván nem annyiba kerülnek az én képeim, mint egy Picasso, na de ott a zsenialitást kell megfizetni. Ez pedig, ha jól gondolom, egy standard szolgáltatás. És még azt is simán feltételezem, hogy az én kedvezményesebb árú szerelőm jobban megcsinálja, mint a méregdrága! Nem ritka az életben, hogy nem jön be az olcsó húsnak híg a leve mondás, mert az is lehet az oka az árkülönbségnek, hogy valaki becsületes és tisztességes árszabással dolgozik, van, aki meg nagyon nem.

A végére odáig jutottunk, hogy megihletett a téma, és egy egész sorozatot festettem bojlerekről. Voltak sötét hangulatú és vidám bojleres képek, és ami a legmeglepőbb, hogy mindenkinek nagyon tetszettek a műveim, azt mondták, ilyen jót még nem festettem. A családom egyenesen önkívületi állapotba került az új művektől, büszkén küldözgették mindenkinek, hogy mekkora változás történt. nem gondolom, hogy korábban rosszul festettem volna, szóval ezek tényleg nagyon jól sikerülhettek.

Hiába, egy művész akkor alkot a legjobban, ha valami nagy impulzus éri, és nekem most elég sokkoló volt a bojler ügy. Kiváltott belőlem valami, eddig nem is ismert indulatot, de a végére mégis profitáltam belőle, és ez csodálatos, hiszen nem csak, hogy olcsóbban megszereztem a szolgáltatást, de a bojlernek köszönhetően meg is kerestem rá a pénzt. Hát nem remek?