Wndr

Lnd Blg

Emlékeztető építészeknek

Beszéljünk a művészetekről! Hiszen a mindennapi élet elengedhetetlen része, mert az emberi léleknek szüksége van arra, hogy szép dolgokkal vegye magát körül, melyben megnyugvásra lelhet egy-egy nehéz nap után. Jó érzés elidőzni például egy Michelangelo vagy egy Dali előtt, kicsit megfeledkezve a mindennapi mókuskerékről. Nem véletlenül járnak az emberek galériákba, múzeumokba, egyszerűen csak szemet gyönyörködtető látványra vágyunk. Akkor is a szépre való igényünk hajt minket, mikor lihegve, kifáradtan, de töretlenül baktatunk fel a csigalépcsőn a kilátó legtetejére.

A művészet arra emlékeztet minket, hogy a világban van jó és szép, erre a mementóra pedig a nehéz időkben van legtöbbször szükségünk. Szokták is mondani, hogy a művészek a fájdalomból táplálkoznak, elég csak Frida Kahlo, vagy József Attila életére gondolnunk. A művésznek az az igazi szenvedés viszont, ha nem alkothat, mert a külvilágtól kapott gyötrelmeit az alkotáson keresztül tudja feldolgozni.

Nemrég láttam egy filmet, amely arról szól, hogy egy építész anyuka visszavonult, és csak akkor tudott kimászni a depresszióból, amikor újra elkezdett dolgozni, azaz újra alkotott. A legtöbb embernek, mikor a művészetre gondol, valószínűleg egy festmény vagy egy szobor jut eszébe, aztán a zene, az irodalom, a film, és csak azután az építészet. Pedig ezzel találkozunk a legtöbbet, elég csak végigmenni az utcán, esetleg kinézni az ablakon a szomszédházra.

A barokk és neobarokk templomok egészen lenyűgöző ékszerdobozai a településeknek, csakúgy, mint a klasszicista épületek, vagy azok a házak, melyek szecessziós jegyeket viselnek – de ez persze ízlés dolga, van olyan ismerősöm, akinek a szocialista háztömbök jelentik az építészet csúcsteljesítményét. Szerintem nem sokan osztoznak a véleményén.

Ha már építészet, akkor meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy emlékeztessem az építészeket egy fontos dologra. Mindamellett, hogy szerencsére egyre többen váltanak környezetbarát életmódra, lakóhelyünket is úgy érdemes kialakítani, hogy a lehető legkevesebb költséggel járjon a fenntartása. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha környezetbarát az ingatlan. Vagyis a kettő inkább kéz a kézben jár, általában ami a pénztárcánknak hosszútávon jó, az a természetnek is, ezért érdemes rászánni a pénzt egy napelemre, és megcsináltatni a rendesen szigetelést.

Ne feledjük, hogy ma Magyarországon nem lehet építeni olyan házat, amely CC kategórián rosszabb besorolást nyerne egy energia tanúsítás alkalmával. Azért is lényeges, hogy minél olcsóbb legyen az ingatlan fenntartása, mert annál magasabb áron lehet értékesíteni. Az adásvételi szerződéshez azonban elengedhetetlen az energia tanúsítás, szóval nincs kibúvó, nem lehet átverni a gyanútlan vásárlót.

Ezen kívül az új, innovatív és környezetbarát megoldásokra nyílik a piac, egyre több megrendelő tart igényt a passzív ház irányelveihez igazodó ingatlanra. Ez nem csak a spórolásra való törekvés, hanem a bolygó egyre siralmasabb állapota is nagyban elősegítette. No, meg azért a kényelmi szempont sem utolsó, például a helyiségenként telefonnal is állítható klíma sokaknak imponál. Amennyiben otthonunk nem új építésű, akkor sincsen gond, a természetes amortizáció miatt ugyanis bizonyos időközönként amúgy is fel kellene újítani, fejleszteni pedig bármikor lehet, hogy szimbionta legyen az ingatlan, és ne egy pénznyelő parazita.

Szerencsére házunk felújítására illetve fejlesztésére tudunk igényelni különböző pályázatokat, ám ezekhez szintén egy energia tanúsítás szükségeltetik.

Ha már ennyiszer említettem, hadd ajánljak egy konkrét céget, amelyik ezzel foglalkozik. Ezen a linket találjátok az oldalukat: www.e-tanusitas.eu/energetikai-tanusitvany-arak/

Ha rámentek a honlapra, akkor láthatjátok, milyen árakkal dolgoznak, attól függően, hogy lakásról vagy családi házról van szó, illetőleg, hogy hány négyzetméteres az ingatlan. Ha valaki nem találja a táblázatban a rá vonatkozó információt, akkor díjmentesen letölthet egy kalkulátort, mellyel egyszerűen és gyorsan ki tudja számítani, mennyibe is fog kerülni neki pontosan a cég által előállított energia tanúsítás.

A vállalat nem csak Budapesten, hanem országosan is működik, tehát egy jászjákóhalmi és egy kecskeméti lakos is meg tudja igényelni a szolgáltatást. Nem csak a kedvező ár miatt érdemes őket választani, ugyanis ajándékot kap tőlük minden ügyfél, méghozzá egy hasznos ajándékot, amely nem más, mint egy Ingatlan Kisokos. Ebben a hiánypótló kis könyvben tippeket kapunk az ingatlan felújításáról és állagmegőrzéséről, valamint energiatakarékossággal kapcsolatos tanácsokkal is ellátnak minket. Építési és bontási ügyekre, eladásra és vásárlásra is kitér az író, de még a szomszédokkal kapcsolatos kérdésekre is kapunk választ – bár kétlem, hogy a fülemüle füttyét egyértelműen oda tudná ítélni Péternek vagy Pálnak, ha az Arany-versből indulunk ki, bár lehet, nem olvastam még a könyvet.

Visszatérve, igaz, hogy törvényileg nem tudjuk megkerülni az energia tanúsítvány meglétét, azonban azt fontos megjegyezni, hogy nem minden épületnek vagy szüksége az említett iratra. A linken erről is találtok egy leírást, azonban a teljesség igénye nélkül én is szeretnék említeni párat. A műhelynek használt, valamint a hitéleti rendeltetésű épületek megúszták, illetőleg a mezőgazdasági ingatlanok, de annak az épületnek sem kell előállítani, amelyet csak ideiglenesen húztak fel, tehát maximum két évig lesz használva. És, most fellélegezhetünk, az ugrálóvárnak sem kell ilyen, szóval ha valaki esetleg ki akart szúrni az ismerősével, akinek ilyen ház van a tulajdonában, az ne kergessen légvárakat, ezen dokumentum hiánya miatt nem fogják őket megbüntetni.

Amennyiben nekünk muszáj kiállíttatni egy energia tanúsítást, úgy ezt rendkívül egyszerűen meg tudjuk csinálni. Az éjszakai és hajnali órákat leszámítva bármikor hívhatjuk a linkelt cég irodáját, hogy időpontot egyeztessünk egy személyes helyszíni felmérésre, ahol sor kerül a nyílászárók, padló, tető, fűtési rendszer ellenőrzésére, de a lehűlő felületek és a vízmelegítőrendszer sem marad megfigyelés nélkül. Ezután ők huszonnégy órán belül elkészítik nekünk a tanúsítványt, melyet tetszés szerint emailben vagy postán keresztül kapunk meg. De ha jelezzük, hogy nekünk ez nagyon sürgős, akkor fele annyi idő alatt is átvehetjük az azonosítót, amely ahhoz szükséges, hogy az ügyvédünk vagy a közjegyző el tudja készíteni az adásvételi szerződést.

A kis emlékeztető az építészeknek pedig nem csupán annyi lenne, hogy ne feledkezzenek meg legalább CC kategóriás házakat tervezni, mert ezzel amúgy is tisztában vannak. Inkább arra szeretném felhívni a figyelmüket, hogy rendkívül fantasztikus, amit csinálnak.

Szokás mondani, én annak idején Nietzschétől olvastam, hogy a diktátorok voltak a legnagyobb építők, mert egy épület állít a legszilárdabban emléket a kornak, és dicsőíti már a puszta létével is az építőjét. És való igaz, a művész megragadja a jelent, és az örökkévalóvá teszi. Ez az állítás fokozottan igaz az építészre, pusztán abból a tényből kifolyólag, hogy egy festményt vagy egy kottát előbb ér végzetes baleset, mint egy komplett épületet.

Mondhatni az építész az a művész, aki nem csak a lelkünket melengetni, hanem konkrétan, fizikailag is szükség van a munkájára, hiszen lakni mindenkinek kell valahol. És ahol lakunk, az legyen minél inkább környezetbarát, hogy unokáink is a bolygón lakhassanak, és ők is gyönyörködhessenek a tájban egy kilátó tetején!